Quantcast
Channel: Budapesti cégek és vállalkozások - Budapesti Cégkereső » Karai Anna
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

The Voice első párbajának hat továbbjutója

$
0
0

Az első párbajadásban Karai Anna, Schwartz Dávid, Kriszta Réka Piroska, Quan, Veres Mónika és Pál Dénes jutott a The Voice élő adásába. A válogatások során 48 kiváló énekes került a mesterek csapataiba. Ám nem maradhat mindenki versenyben: a párbajok során megfeleződik a mezőny, így csak a legjobb 24 tehetség jut az élő show-ba. A nagy megmérettetés előtt a zsűritagok a versenyzőiket párokba rendezték, a duóknak adtak egy-egy dalt, majd segítették a felkészülésüket.

A nehéz pillanatok a The Voice arénában kezdődtek, ahol a közös produkciók után a mestereknek el kellett dönteniük, hogy kiket küldenek haza. A szabályok szerint minden páros közül csak egy maradhat. A versenyzők sorsáról csak és kizárólag saját mesterük dönthet, a többi ítész csupán véleményezheti a hallottakat.

Fehér Adrienn – Veres Mónika: Think – videó

Caramel csapata kezdte az első párbajadást. Karai Anna és Bokor Marianna Pink Sober című dalával szántotta fel a színpadot. Mindkét csaj sziporkázott, de Caramel Annát választotta, és a másik lányt fájó szívvel hazaküldte. Malek Andrea csapatából Schwartz Dávidnak és Abodi Nagy Blankának kellett megküzdeni a továbbjutásért, mégpedig Katona Klári Ne sírj című lírai dalával. A szám hallatán szinte majdnem mindenki sírva fakadt. A mesterek úgy ítélték meg, hogy Dávid sokkal jobb volt, mint Blanka, aki lélekben feladta a harcot. Malek Andi is így látta, így Schwartz Dávid mellett tette le a voksát.

Somló Tamás külsőre két nagyon különböző emberből, Balázs Olivérből és Kriszta Réka Piroskából csinált egy párt. Réka finom nőies hangja és Olivér mély, férfias tónusa kitűnően kiegészítette egymást, mégis mindenkinek az énekesnő tetszett jobban. Somló is Rékát választotta. Caramel két barát, Solt Klaudia és Quan párbajára volt kíváncsi. A fiatalok végig összhangban voltak és fantasztikus produkcióval örvendeztették meg a nézőket. Caramel csak hosszas gondolkodás után tudott dönteni, Quan javára.

Agárdi Szilvia – Pál Dénes: Where the Wild Roses Grow – videó

Mező Misi két vérprofi énekesnőjét, Veres Mónikát és Fehér Adriennt eresztette össze a The Voice arénában. Mindkét versenyző kegyetlen jól énekelt, de mellette az igazi párbajhangulat, valamint rivalizálás is érződött. A mester hihetetlen nehéz helyzetbe került, de kénytelen volt meghozni a döntését: Nikát, azaz Veres Mónit választotta.

Misi utána a The Voice alakuló szerelmespárját, Agárdi Szilviát és Pál Dénest állította párbaj elé. A fiatalok épp a közös produkcióra készülve kerültek közelebb egymáshoz, így még szívszorítóbb volt dönteni a sorsukról. A páros a Where the Wild Roses Grow című szerelmes számot énekelte, varázslatos légkört teremtve a stúdióba. A zsűri meghatódva, könnyes szemmel hallgatta a duettet, majd állva tapsolt a végén. Mező Misi képtelen volt választani a két énekes közül, még levegőzni is ki kellett mennie, hogy összeszedje magát, de a stúdióba visszatérve kimondta a továbbjutó Pál Dénes nevét.

November 30-án folytatódik a The Voice párbajadása, újabb 12 versenyző csap össze, melyből ismét csak 6 maradhat.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Latest Images

Trending Articles